Dunaferr SE - Tatabánya
25-33 (9-14) |
|
Dunaújváros
|
Dunaferr SE: Mikler, Miss 2, Morva, Kemény, Rosta 1, Nagy K. 1, Széles 6. Csere: Repóth (kapus), Kurbely 6, Bodó 4, Benmiloud, Pásztor 1, Kiss G., Kuzmicsev 4. Edző: Imre Vilmos.
|
|
|
|
|
A bajnoki bronzcsata negyedik mérkőzését játszotta ma csapatunk a Tatabánya ellenében. Mivel a három nyert meccsig tartó párharcban a Carbonex állt 2-1-re, ezért a mieinknek mindenképpen nyerniük kellett ahhoz, hogy legyen folytatás, ellenkező esetben, a bányászcsapat városunkban ünnepelhette volna a bajnokság harmadik helyét.
Masszív bányász-előny
Imre Vilmos vezetőedző beváltotta meccs előtti ígéretét, s alaposan átalakította csapatát, melyből sérülés miatt Takács Bence, míg az utóbbi időben mutatott gyenge formája miatt Kopco, Bali és Németh is hiányzott, így több ifjúsági és serdülő játékossal a keretben várta együttesünk a találkozó kezdetét. Mely nem indult túl jól együttesünk számára, mert hiába mutatott 2-2-es állást a sportcsarnok eredményjelzője a 6. percben, már több ziccert és egy hetest is kihagyott ez idő alatt csapatunk. Sajnos a gólszerzéssel a folytatásban is hadilábon álltunk, egymás után maradtak ki a hazai ziccerek, sorozatban két újabb büntetőt is elhibáztak a mieink, így a vendégek a 11. perc végére már háromgólos előnynek örülhettek (2-5). Ekkor időt kért Imre Vilmos, hogy rendezze a sorokat, ám ez csak arra volt elég, hogy együttesünk tartani tudja két-háromgólos hátrányát (5-8). Bár a vendégek sem játszottak hibátlanul, s többször is feljöhettünk volna, a kulcspillanatokban azonban ismét jött egy-egy eladott labda, egy újabb kihagyott ziccer, így hiába lőtt az első játékrészben négy gólt is Széles László, rajta kívül igazán senki sem tudott hozzátenni a mieink támadójátékához, s ez lényegében már az első játékrészben eldöntötte a mérkőzést. A vendégek ugyanis kíméletlenül kihasználták a hazai hibákat, s fokozatosan növelve előnyüket, már az első harminc perc végén öt fával vezettek, ami nem sok jóval kecsegtetett a második felvonás előtt (9-14).
Nyert a jobb
A félidőben ünnepélyes pillanatoknak lehettünk szemtanúi, ugyanis ekkor köszöntötték a Dunaferr SE serdülő kézilabdázóit, akik a mai, Balatonfüred elleni győzelemmel megszerezték a bajnokság első helyét. Ezt követően azonban csak a vendégek szurkolói ünnepelhettek igazán, ugyanis a felnőtt meccs második félidejének elején továbbra is hibát-hibára halmozott egyre inkább megfiatalodó együttesünk, így négypercnyi játékot követően már hét fával állt jobban a Tatabánya (9-16). Imre Vilmos vezetőedző ennek ellenére bátran forgatta együttesét, melyben egyre több lehetőséget kaptak a fiatalok, akik ugyan pár felvillanással jelezték, hogy szép jövő állhat előttük, de a jóval erősebb vendégcsapat ellen még nem tudtak folyamatosan kiemelkedő teljesítményt nyújtani (13-20). A játékrész derekához érve már tíz góllal állt jobban a vendégcsapat (16-26), vagyis ekkorra már végleg eldőlt a mérkőzés, illetve a bronzérem sorsa, ám a véghajrában már csak ifjúsági játékosait bevető Dunaferr továbbra sem adta fel a küzdelmet. A mieink közül Kurbely, Bodó és Kuzmicsev is egymás után lőtte szebbnél-szebb találatait, ami arra elég volt, hogy végül tíz alatt maradjon a két gárda közti különbség, de a vendégek biztos sikerét már semmi sem veszélyeztette (25-33). A Tatabánya végül 3-1-es összesítéssel, mindent összevetve megérdemelten szerezte meg a bajnokság harmadik helyét, ám az év közben számtalan gondtól és sérüléstől sújtott Dunaferr-játékosok és szurkolóik sem szomorkodhatnak, hiszen a csapat negyedik helye, minden körülmény figyelembe véve, igenis bravúrosnak számít.
Sz. T.
|