|
Jövő héten szerdán, délután öt órától hazai pályán játszik Magyar Kupa találkozót a Dunaferr SE férfikézilabda-csapata. A Csurgó elleni szerdai találkozó azonban nem csak emiatt lesz fontos, hanem egy jótékonysági akciónak köszönhetően is kiemelt figyelmet érdemel. Együttesünk ugyanis karácsony közeledtével is gondol azokra a családokra, akik nehezebb körülmények között élnek, s éppen ezért ajándékokkal, játékokkal, ruhákkal szeretné segíteni a Családok Átmeneti Otthonának lakóit. A jótékonysági akcióba természetesen szurkolóinkat is szeretnénk bevonni, éppen ezrét szakosztályunk arra kér minden, a december 16-i MK-meccsre kilátogató szurkolót, járuljon hozzá ahhoz, hogy szebb karácsonyt teremthessünk a rászorulók részére. A jótékonysági akció két részből, a mostanában nagyon divatos és népszerű plüssjáték-dobálásból, valamint ruhagyűjtésből áll: a tervek szerint a mérkőzésre hozott plüssállatokat, az első félidő végét jelző dudaszó pillanatában dobhatják a pályára szurkolóink, ezzel is segítve karácsony alkalmából a gyermekeket. Nem csak játékokat, ruhákat is gyűjtünk azonban a rászorulóknak. A meccsre kilátogató szurkolók a bejáratoknál elhelyezett ládákba helyezhetik azokat a ruhákat, melyekkel hozzá szeretnének járulni a rászoruló családok megsegítéséhez. Nem csak a Csurgó elleni találkozót megtekintő szurkolók segíthetnek azonban a Családok Átmeneti Otthonának lakóin, hanem bárki más is. Éppen ezért, aki szeretne hozzájárulni a játék-, vagy ruhagyűjtő akcióhoz, az jövő hét hétfőtől csütörtökig, délelőtt nyolctól délután három óráig a szakosztály Eszperantó úti irodájában is leadhatja ajándékait.
Sz. T.
|