Dunaferr SE - Tatran Presov
23-22 (14-10) |
|
Dunaújváros
|
Dunaferr SE: Mikler, Németh G. 7, Szalafai 5, Kemény, Széles 3, Nagy K. 3, Hajdu. Csere: Vitáris (kapus), Miss, Kopco 3, Bali, Rosta 1, Benmiloud, Morva 1. Edző: Imre Vilmos.
|
|
|
|
|
Rendkívül nehéz feladat várt ma este fél héttől kézilabdázóinkra, akik nyolcgólos hátrányból várták a Tatran Presov elleni EHF Kupa-párharc visszavágó mérkőzését. A továbbjutás esélyesének a vendégek számítottak, ám a mieink nagyon fogadkoztak, hogy mindent megtesznek azért, hogy sikerüljön végrehajtaniuk a csodát, s mint később kiderült, volt is olyan időszaka a mérkőzésnek, amikor nem is állt messze ettől Imre Vilmos alakulata.
Mikler remeklése
Bár a vendégek kezdték a mérkőzést, Mikler két védése után előbb Németh, majd Kopco is bevette a szlovákok kapuját, ám mégsem mondhattuk, hogy tökéletesen kezdte a meccset együttesünk, mert már ekkor kimaradt két hazai ziccer, amivel még szebb lehetett volna a nyitány (2-0). Az eperjesi egylet a 7. percben szerezte első találatát, nagy sajnálatunkra ehhez azon nyomban hozzá is csapott még kettőt, így a 10. perchez érve már vendégelőnyt mutatott az eredményjelző (2-3). A mieink ennek ellenére persze nem adták fel, s Németh, valamint Széles és Nagy góljaival fordítottak sőt, a félidő derekára újból kétfás előnyt szereztek (7-5). A parázs hangulatú, kemény, de sportszerű mérkőzésen elsősorban a kapusok remekeltek mindkét oldalon, ám Mikler szenzációs teljesítménye sem volt elég ahhoz, hogy tovább növelje vezetését együttesünk, mert támadásban több hibát is vétettek Imre Vilmos tanítványai, így az utolsó két perc előtt ismét minimálisra csökkent előnyünk (11-10). A záró percek viszont jól sikerültek a mieink számára, mert míg Mikler továbbra is parádézott, addig Nagy és Szalafai újabb találataival megfeleztük összesített hátrányunkat még úgy is, hogy közben egy hétméretest kihagytunk (14-10).
Kár a hibákért
A második félidőt ráadásul emberelőnyben kezdte együttesünk, mely hamar ötre növelte vezetését, s ekkor úgy tűnt, hogy tényleg lehet esély arra, hogy véghezvigye a csodát. Sajnos nem így történt, mert egy-két rossz hazai lövést és átadási hibát is könyörtelenül kihasznált a vendégcsapat, mely a 40. perchez érve ismét felzárkózott két találatra (17-15). Ez azért volt különösen fájó, mert a lehetőségeink nekünk is megvoltak, ám két újabb hetest, valamint több tiszta ziccert is elhibáztunk, ami sajnos megbosszulta magát. A mieink küzdőszellemére azonban így sem lehetett panasz, mert még ekkor sem adták fel az Imre-tanítványok, akik továbbra is kitartóan harcoltak, ám hiába növelték ismét vezetésüket, az idő sajnos nagyon fogyott, s összesítésben még mindig négy fával a vendégek álltak jobban (20-16). Az utolsó tíz perc előtt Szalafai véleményes kiállítása után két gólt lőttek a vendégek, akik ekkor már láthatóan nyeregben érezhették magukat, hiszen hét perccel a meccs vége előtt percenként egy gólt kellett volna ledolgozunk a továbbjutásért (20-18). A véghajrára Imre Vilmos már minden játékosának lehetőséget szavazott, s ugyan Németh, valamint Szalafai vezérletével sikerült 23-22 arányban legyőzni a szlovák bajnokot, ám a nyolcgólos hátrány ledolgozására a végén már nem volt esély, így a Tatran Presov együttese jutott tovább az EHF Kupa következő fordulójába.
Sz. T.
|