|
Nagyon nehéz mérkőzés vár ma este fél héttől kézilabdázóinkra, akik az EHF Kupa harmadik fordulójának visszavágóján a Tatran Presov gárdáját fogadják a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. Az előjelek nem túl biztatóak, hiszen a szlovák bajnok nyolcgólos előnyből várhatja a mérkőzést, így a mieinknek óriási feladatot kell teljesíteniük ahhoz, hogy ki tudják harcolni a továbbjutást. Nem is meglepő tehát, hogy visszafogottan várja a találkozót Imre Vilmos vezetőedző, akit arról kérdeztünk, hogy milyen reményekkel vág neki az összecsapásnak együttesünk. A fiatal dunaújvárosi szakember elsősorban a győzelemben bízik, s bár az esélyek nem mellettünk szólnak, azért a továbbjutásról sem mondott még le: - Elsősorban győzni szeretnénk, s azt elérni, hogy minél előbb magunkhoz tudjuk ragadni a vezetést a mérkőzésen, hiszen csak úgy lehet esélyünk a végső sikerre, ha hamar átvesszük a játék irányítását. Támadójátékban mindenképpen óriásit kell javulnunk az első meccshez képest, hiszen csak így lehet esélyünk arra, hogy megnyerjük a találkozót. Jó lenne, ha két részre tudnánk osztani a mérkőzést, melynek első felében fel tudnánk építeni egy három-négygólos előnyt, ugyanis ha ez sikerül, akkor egy új meccs kezdődhetne, immáron a továbbjutás kiharcolásáért. Azt azonban látni kell, hogy Presov jelenleg erősebb csapatnak tűnik nálunk, éppen ezért minden pályára lépő játékosunktól a maximumra lesz szükség a sikerhez, ám még ez sem garancia arra, hogy le tudjuk dolgozni hátrányunkat. Együttese azért sincs könnyű helyzetben, mert a sérülések továbbra is sok kellemetlenséget okoznak a csapatnak, ráadásul Imre Vilmos egy újabb szomorú hírről is beszámolt. - A legrosszabb hírrel kezdeném, ugyanis a rehabilitációban remekül haladó Zubai Gábornak a péntek délelőtti edzésen újra elszakadt a közelmúltban műtött térdszalagja. Ez lelkileg is megviselt mindenkit, hiszen fiatal irányítónkat újra meg kell majd műteni, s jelenleg megjósolhatatlan, hogy mikor térhet vissza a pályára. Rá tehát továbbra sem számíthatunk, s erősen kérdéses még Michal Kopco, Széles László, valamint Kemény József játéka is. Utóbbi két játékosunk könnyített edzésmunkát végez, míg "Misa" még érzi kisebb térdsérülését, így jelenleg csak remélni tudom, hogy a mérkőzésre mindhárman olyan állapotba kerülnek, hogy vállalni tudják a játékot. Természetesen bízunk sikerben - s abban, hogy a hűséges dunaújvárosi közönség is buzdítja együttesünket a győzelem, és ha lehet, a továbbjutás kivívásában.
Sz. T.
|