hírek
eredmények
sajtószoba

Képeslapküldés


 Szponzorok



Dunaferr

Hamburger Hungaria







EN-INVEST










Duna Viv Kft.



JAKO




 Médiatámogató




















2009. november 18.
Újabb rangadó előtt
A bajnoki címvédő Veszprém ellen lép ma pályára együttesünk. A mérkőzésnek egyértelműen a házigazdák az esélyesei, a mieinktől ezúttal felszabadult játékot várunk.

A Tatran Presov elleni EHF Kupa találkozó után újabb nehéz feladat vár ma kézilabdázóinkra, akik este hat órától a bajnoki címvédő Veszprém otthonában lépnek pályára a Budapest Bank Kézilabda Liga újabb fordulójában.

A tisztes helytállásért

A mérkőzés esélyesének egyértelműen a hazai pályán játszó bajnokcsapat számít még úgy is, hogy Vujin és Lapcevic játékára nem számíthat Mocsai Lajos vezetőedző, aki csapata eddigi bajnoki mérkőzésein rendre sima győzelemnek örülhetett. A mieink számára az lehet a célkitűzés, hogy megpróbáljanak bátran játszani, s olyan teljesítményt nyújtani, amivel képesek lehetnek egy tisztességes eredmény elérésére.
Ebben bízik együttesünk vezetőedzője, Imre Vilmos is, aki elmondta, hogy mindenképpen pontosabb játékot vár tanítványaitól a hétvégi kupameccshez képest, s ha a játékosai is úgy állnak a találkozóhoz, ahogyan az ilyenkor elvárható, akkor egy jó meccset játszhatunk a bajnokcsapattal. A mérkőzésen ezúttal is döntő lesz, hogy mennyire tudjuk hatékonyan befejezni támadásainkat, hiszen a veszprémiek minden egyes hibát könyörtelenül kihasználnak: nem csak felállt fal ellen támadnak gólerősen, hanem a gyors indítások adta lehetőséggel is kiválóan tudnak élni, így a visszarendeződésnek is nagyon komoly szerepe lesz a találkozón. Együttesünk sajnos nincs könnyű helyzetben, mert Németh, Széles és Kemény játéka erősen kérdéses, utóbbi kettő esetében csak a mérkőzés előtt derül ki, hogy tudják-e vállalni a játékot.

Sz. T.





-


<< 2010. szeptember >>
H K SZ CS P SZ V
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30

 Aktuális tabella
1. Pick Szeged 6 12
2. Veszprém 5 10
3. Dunaferr SE 6 9
4. Tatran Presov 6 9