hírek
eredmények
sajtószoba

Képeslapküldés


 Szponzorok



Dunaferr

Hamburger Hungaria







EN-INVEST










Duna Viv Kft.



JAKO




 Médiatámogató




















2009. november 10.
Nem unatkoznak
Kőkemény hónap vár kézilabdázóinkra, akik december elejéig összesen hét mérkőzést játszanak a bajnokságban, valamint a nemzetközi kupában egyaránt. A feladat tehát adott, csak győzzük erővel.

Az elkövetkezendő egy hónapban bőven lesz dolga csapatunknak a hazai, valamint a nemzetközi porondon egyaránt, hiszen huszonegy nap alatt hét mérkőzés vár Imre Vilmos tanítványaira.

Alázatos játék

Ne szaladjunk azonban még ennyire előre, ugyanis vezetőedzőnket először arra kértük a ma délutáni gyakorlás végén, hogy egy kicsit tekintsen még vissza a hétvégi, Mezőkövesd elleni bajnokira. Mint azt Imre Vilmos elárulta, egy jó csapatot sikerült legyőzni biztosan, ám nem lehet szó nélkül elmenni a közel tízperces rövidzárlat mellett, már csak azért sem, mert már nem az első volt az idei szezonban.
- Szerencsére kellő alázattal álltuk hozzá a Mezőkövesd elleni mérkőzéshez, s a hozzáállásunk, valamint küzdeni tudásunk meg is hozta az eredményét, ugyanis egy rövidebb hullámvölgytől eltekintve támadásban és védekezésben is végre tudtuk hajtani azt, amit elterveztünk. Hétgólos vezetésünkig nagyon jól felépítettük a meccset, ám páran elfáradtak, s ekkor elsősorban támadásban megtorpantunk, amit ki is használt remekül felkészített ellenfelünk. Ezekre a hullámvölgyekre nagyon oda kell figyelnünk, hiszen az elmúlt két-három meccsen rendre előfordult ez a második félidőben, s ha nem akarunk egyszer komoly bajba kerülni miatta, muszáj tennünk ellene valamit. A megoldást már kigondoltam, de ez maradjon a mi titkunk, nem szeretném, ha ebből bármely ellenfelünk profitálni tudna.

Kemény menetben

Már csak azért sem lenne ez jó dolog, mert az elkövetkezendő egy hónapban nagyon sok meccs vár együttesünkre, mely legközelebb az EHF Kupa harmadik fordulójában lép pályára a Tatran Presov otthonában. Imre Vilmos szerint fizikailag nagyon nehéz dolga lesz csapatának, így minden hadba vethető játékosra óriási szükség lesz a jó eredmények eléréséhez.
- Huszonnyolc nap alatt kilenc meccset fogunk játszani, így kis túlzással azt is mondhatom, hogy edzésünk nem is lesz, csak egyik meccsről ugrunk a másikba. Ehhez remek állóképességre lesz szükség, s arra, hogy a gárda minden egyes játékosa tudása legjavát tudja nyújtani, mert hét-nyolc emberrel képtelenség bírni a feszített tempót. Ahogy a vereségekből lehet tanulni, úgy a győzelmekből építkezni kell, ezért jó lenne, ha pár játékosunk sokkal több önbizalommal játszana, hiszen most sikeresek vagyunk, s ezt lélektanilag is ki kell használnunk. Vasárnap például nagyon nehéz meccs vár ránk a Presov otthonában, de igyekszünk tapasztalatot gyűjteni a két gárda legutóbbi, dunaújvárosi mérkőzéséből, s olyan eredményt elérni, amivel marad esélyünk a továbbjutás kivívására. Ehhez nagyon jó támadójátékra lesz szükségünk, s emellett arra is, hogy a lehető legtöbb tartalommal ki tudjuk majd tölteni azokat az időszakokat, amikor egy-egy kulcsjátékosunknak pihennie kell. Nem lesz egyszerű feladat, finoman szólva sem, de nagyon keményen készülünk, s bízunk abban, hogy ennek a munkának meg is lesz az eredménye.

Sz. T.





-


<< 2010. szeptember >>
H K SZ CS P SZ V
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30

 Aktuális tabella
1. Pick Szeged 6 12
2. Veszprém 5 10
3. Dunaferr SE 6 9
4. Tatran Presov 6 9