Dunaferr SE - Mezőkövesdi KC
31-26 (16-12) |
|
|
Dunaferr SE: Mikler, Németh G. 3, Szalafai 2, Kopőco 6, Kemény, Nagy K. 4, Morva. Csere: Vitáris (kapus), Miss 5, Bali 1, Rosta M. 2, Hajdu G. 7, Padezanin 1, Takács B. Edző: Imre Vilmos
|
|
|
|
|
A PLER ellen kiizzadt sikert követően újra hazai pályán játszott ma csapatunk, mely este hat órától a bajnokság eddigi meglepetéscsapatát, a Mezőkövesd együttesét fogadta a sportcsarnokban.
Nagy iram, biztos előny
Bár a mieink számítottak a meccs esélyeseinek, a vendégek kezdték jobban a találkozót, hiszen pillanatok alatt lőtt két góllal előbb megléptek, majd miután fordított együttesünk, akkor sem estek kétségbe, s ismét magukhoz ragadták a kezdeményezést (3-4). Szerencsére a vendégek öröme nem tartott sokáig, mert Kopco és Hajdu, valamint Németh találataival kapcsolt magasabb sebességi fokozatba a Dunaferr, ráadásul Mikler is egyre többet találkozott a játékszerrel, ám elég volt egy pillanatnyi megingás, s a nyíltan, gyorsan játszó mezőkövesdi együttes is büntetett, így a tizenötödik percben Imre Vilmos kénytelen volt időt kérni, mert újból egálra állt a meccs (7-7). A rövid pauza segített is együttesünknek, mely nagyon megnyomta az ezt követő tíz percet, s remek védekezésével, valamint egyre inkább feljavuló támadójátékával teljesen elbizonytalanította a vendégeket. Nagy Kornél, Hajdu Gábor, valamint Michal Kopco ellen nem volt ellenszere Rosta Istvánéknak, így a véghajrá előtt már a vendégek játékosedzőjének kellett időt kérnie, mert elúszni látszott számukra a találkozó (14-8). Az egyperces szünet meg is törte egy kicsit a mieink lendületét, míg a remeklő Fekete vezérletével két gólt is faragtak hátrányukból a vendégek, de a szünetre így is biztos, négyfás előnnyel fordult együttesünk (16-12).
Kihagyással is biztosan
A második etap elején még egy ideig tartotta a lépést csapatunkkal a vendéggárda, ám ahogy telt-múlt az idő, egyre inkább átvették az irányítást Imre Vilmos tanítványai, akik közül ekkor Miss és Kopco csillogott igazán, így mindössze tízpercnyi játékot követően már hét fával vezetett együttesünk, s ekkor úgy tűnt, hogy egy végletekig sima végjáték vár a mieinkre (23-16). A vendégek azonban nem így gondolták, s miután a mieink kilenc percen keresztül nem tudtak betalálni a remeklő Szabó kapujába, sorozatban öt gólt szerezve kapaszkodtak vissza a meccsbe, s egyáltalán nem volt meglepő, hogy Imre Vilmos ismét magához hívta csapatát egy kis elbeszélgetésre (23-21). Szerencsére ezúttal is hatott a fejmosás, mert a folytatásban ismét megtalálta játékát a Dunaferr, főleg Hajdu Gábor volt elemében, majd miután Szalafai is feliratkozott a góllistára, ismét öt gól volt a piros-fehérek előnye (28-23). Innentől kezdve már nem volt kérdéses a győztes kiléte: csapatunk taktikus játékkal megőrizte ötfás előnyét, s végül 31-26-ra behúzta a meccset, s a siker értékét növeli, hogy mindezt egy remekül felkészített, jó együttes ellen sikerült elérnie a mieinknek, akik újabb sikerükkel feljöttek a bajnoki tabella második helyére.
Sz. T.
|