hírek
eredmények
sajtószoba

Képeslapküldés


 Szponzorok



Dunaferr

Hamburger Hungaria







EN-INVEST










Duna Viv Kft.



JAKO




 Médiatámogató




















2009. november 06.
A meglepetéscsapat ellen
Újra hazai pályán játszik együttesünk a hétvégén, mely szombaton este hat órától a Mezőkövesd együttesét fogadja a sportcsarnokban, ezúttal is a győzelem reményében.

A PLER elleni hazai siker után újra hazai pályán szerepel szombaton csapatunk, mely ezúttal a Mezőkövesd együttesét fogadja este hat órától a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. Ellenfelünk a bajnokság eddigi meglepetéscsapata, mely több együttesnek is okozott már nagyon meleg pillanatokat. Erről tudna mesélni a PLER gárdája is, melyet a fővárosban győztek le Rosta István tanítványai, így egyáltalán nem véletlen, hogy szombati ellenfelünk jelenleg az ötödik helyen áll a bajnoki tabellán. Ennek ellenére a győzelemben bízik együttesünk vezetőedzője, s a csapat tagjai is, ám mint azt Imre Vilmos elárulta, ehhez nagyon komolyan kell venni a szombati találkozót.
- A győzelemben bízva, sikeréhesen várjuk a szombati mérkőzést, melyen a bajnokság meglepetéscsapata ellen lépünk pályára. Szerencsére nem laktunk még jól az eddigi eredményeinkkel, így nyugodtan kijelenthetem, hogy példás hozzáállással, nagyon keményen készült az egész csapat a hétvégi találkozóra, hiszen csak akkor érnek valamit az idegenben szerzett pontjaink, ha a kötelezőnek tartott győzelmeket is be tudjuk húzni, márpedig a Mezőkövesd elleni meccsen kötelező itthon tartani a két bajnoki pontot. Tisztelnünk, becsülnünk kell ellenfelünket, hiszen idén ezt már több csapat is elmulasztotta megtenni, s erre nagyon keményen rá is fáztak, így nekünk okulnunk kell a többiek hibájából, s az első perctől az utolsóig keményen kell küzdenünk azért, hogy számunkra kedvező eredménnyel érjen véget a mérkőzés. Ezzel együtt nem vagyunk könnyű helyzetben, mert Szalafai, Kopco, Kemény, Széles és Hajdu is sérüléssel bajlódik, így még most sem tudom, hogy milyen csapatot állítok ki szombaton, ám azt ígérhetem, hogy bárki játszik is, mindent megtesz majd azért, hogy mi örülhessünk a találkozó végén.

Sz. T.





-


<< 2010. szeptember >>
H K SZ CS P SZ V
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30

 Aktuális tabella
1. Pick Szeged 6 12
2. Veszprém 5 10
3. Dunaferr SE 6 9
4. Tatran Presov 6 9