Dunaferr SE - PLER
22-21 (11-9) |
|
|
Dunaferr SE: Mikler, Szalafai 4, Németh G. 3, Hajdu 1, Kopco, Nagy K. 7, Széles 3. Csere: Vitáris (kapus), Miss 3, Kemény, Bali, Rosta 1, Morva, Padezanin. Edző: Imre Vilmos.
|
|
|
|
|
A szezon eddigi legnagyobb rangadója várt a csapatunkra, mely a tavalyi szezon negyedik helyezettjét, a PLER gárdáját fogadták a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. Váltott vezetések Némi meglepetésre a fővárosiak kezdték jobban a találkozót, hiszen első két támadásukból két gólt szereztek, miközben a mieink elkapkodták támadásaikat, s bár Nagy Kornél első találatával még egyenlíteni tudtak, két újabb elrontott hazai támadást is góllal büntetett a PLER, így a 7. percben 4-2-es vendégelőnyt mutatott az eredményjelző. A folytatásban is a vendégek elképzelése szerint alakult a játék, köszönhetően leginkább annak, hogy a Dunaferr támadásaiban nagyon sok hiba csúszott, ráadásul Kopco négyperces kiállítása sem segítette a mieinket, ám szerencsére Mikler parádés védésekkel akadályozta a vendégeket az újabb gólok szerzésében, de a félidő derekához érve még mindig hátrányban játszottak a piros-fehérek (5-6). Ekkor kért időt Imre Vilmos, s ez meg is tette hatását, mert a Szalafai, valamint Széles góljaival előbb kiegyenlítettünk, majd a továbbra is remeklő Mikler parádéival és Nagy, valamint Szalafai újabb találataival végre három fával megléptünk az öt percen keresztül gólképtelen fővárosiaktól (9-6). Azonnal jött is a vendégek időkérése, ám ez szerencsére nem párosult újabb fordulattal, így a véghajrában már, ha nehezen is, de két gólt megőrzött előnyéből a Dunaferr, így kedvezőbb helyzetből várhatta a folytatást (11-9). A szív diadala A második félidőt viszont a mieink kezdték sokkal jobban, hiszen alig telt el öt perc az újabb etapból, mikor már négygólos hazai vezetésnek örülhetett a lelkes dunaújvárosi szurkolósereg (15-11). Nem örülhettünk azonban túl sokáig, mert hiába a négyfás előny, a következő tíz perc maga volt a rémálom. Miközben a mieink ez idő alatt egyszer sem tudtak a kiválóan védő Paul kapujába találni, addig Baloghék ötször is megtették ezt a túloldalon, így a 46. percben már a vendégek álltak jobban egy találattal (15-16). Szerencsére Nagy Kornél és Miss Zoltán megtörte a hosszú hazai gólcsendet, ám hiába sikerült újra "meglógni" két góllal, jött az újabb fővárosi feltámadás, így a záró öt percre 20-20-as állással érkeztek a csapatok. A meccs hajrája őrült végjátékot hozott, melyben alig egy perccel a lefújás előtt egygólos előnyben támadhatott együttesünk, ám 20 másodperccel a vég előtt eladtuk a labdát, de hiába hozták le kapusukat is a fővárosiak, ők is elvesztették a játékszert, így végül óriási küzdelemben, de 22-21 arányban megnyerte a meccset együttesünk, mellyel megerősítette harmadik helyét a bajnoki táblázaton.
Sz. T.
|