| 2010. július 27. | |
| Szerdán délelőtt tizenegy órától, a Csurgó együttese ellen játssza le első felkészülési mérkőzését csapatunk. | |
|
Két hete edzenek már játékosaink, s készülnek az előttük álló szezon kihívásaira. Imre Vilmos együttese azonban holnap már edzőmérkőzésen is pályára lép, ráadásul hazai környezetben. Csapatunk ugyanis délelőtt tizenegy órától a Csurgó kézilabdázói ellen játszik edzőmérkőzést. A találkozó megtekintése természetesen ingyenes, a csapat vezetői és játékosai is szeretettel várják azokat, akik kíváncsiak a mieink idei első felkészülési találkozójára.
Sz. T. |










