hírek
eredmények
sajtószoba

Képeslapküldés


 Szponzorok



Dunaferr

Hamburger Hungaria







EN-INVEST










Duna Viv Kft.



JAKO




 Médiatámogató




















2010. május 19.
Szerdán lesz a negyedik
Eldőlt, hogy jövő hét szerdán, este fél nyolctól lép pályára csapatunk a bajnoki bronzcsata negyedik felvonásán. Együttesünk jelenleg 1-1-re áll a három győzelemig tartó párharcban a Tatabánya ellenében.

Az első, tatabányai mérkőzést elbukta, de a másodikat megnyerte csapatunk a Carbonex elleni bajnoki bronzcsatában, így két mérkőzést követően egálra állnak a felek a három győzelemig tartó párharcban. Csapatunk legutóbbi sikerével az is eldőlt, hogy semmiképpen sem lesz hárommeccses a bronzcsata, vagyis minimum négy mérkőzésen dől el a bajnoki harmadik hely sorsa.
A sorozat legközelebbi mérkőzésén, Tatabányán lép pályára együttesünk, ám ma eldőlt az is, hogy a párharc negyedik, dunaújvárosi felvonására május 26-án, szerdán este kerül sor a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. A találkozó – a televíziós közvetítés miatt – este fél nyolckor kezdődik, s együttesünk vezetése természetesen sok szeretettel várja a piros-fehérekért szurkolókat, hogy együtt örülhessünk egy újabb, remélhetőleg szép sikernek a találkozót követően.

Sz. T.





-


<< 2010. szeptember >>
H K SZ CS P SZ V
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30

 Aktuális tabella
1. Pick Szeged 6 12
2. Veszprém 5 10
3. Dunaferr SE 6 9
4. Tatran Presov 6 9