hírek
eredmények
sajtószoba

Képeslapküldés


 Szponzorok



Dunaferr

Hamburger Hungaria







EN-INVEST










Duna Viv Kft.



JAKO




 Médiatámogató




















2010. május 11.
Jegyeket tessék
Már kaphatók együttesünk következő hazai találkozójának belépői. A tiketteket a szokásos helyen, vagyis csapatunk Eszperantó úti székházában vásárolhatják meg a bronzmeccsre kilátogató szurkolók.

Ugyan nem sikerült túl jól csapatunk számára a bronzcsata első felvonása, ám vasárnap délután négy óra tíz perctől újból nekifut Imre Vilmos együttese a Tatabánya elleni párharcnak, ezúttal azonban már hazai környezetben. A lehetőség tehát adott az egyenlítésre, hiszen jelenleg Harsányiék állnak jobban a három nyert találkozóig tartó párharcban, ám ehhez természetesen sok segítséget várunk lelkes szurkolóinktól, akik buzdításukkal sokat tehetnek azért, hogy hazai környezetben egyenlítse ki a párharc állását együttesünk.
Csapatunk vezetése éppen ezért már a mai naptól kezdve megkezdte a jegyek árusítását a vasárnapi rangadóra. A belépőjegyeket személyesen a szokásos áron, a szokásos helyen, vagyis együttesünk Eszperantó úti székházában válthatják meg a drukkerek, de lehetőség van telefonos jegyrendelésre is, méghozzá a +36 20 590-4814-es telefonszámon. Külön szeretnénk felhívni minden kilátogató hazai drukker figyelmét, hogy számukra egy remek hangulatú, izgalmas mérkőzés mellett egyéb meglepetéseket is tartogat a Dunaferr SE férfikézilabda-csapatának vezetése, melyekről hamarosan bővebben is beszámolunk.

Sz. T.





-


<< 2010. szeptember >>
H K SZ CS P SZ V
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30

 Aktuális tabella
1. Pick Szeged 6 12
2. Veszprém 5 10
3. Dunaferr SE 6 9
4. Tatran Presov 6 9