MKB Veszprém KC - Dunaferr SE
34-19 (17-13) |
|
|
|
|
Dunaferr SE: Mikler, Miss, Kiss G., Kopco 5, Kemény, Nagy K. 4, Széles 2. Csere: Repóth (kapus), Kurbely 2, Kuzmicsov 1, Rosta M. 3, Bali, Németh G., Szepesi 2. Edző: Imre Vilmos.
|
|
|
A két győzelemig tartó bajnoki elődöntő első mérkőzésére készült ma csapatunk, s bár a mieink junior válogatottjaikat nélkülözve léptek pályára a toronymagas esélyes Veszprém otthonában, Imre Vilmos és együttese a tisztes helytállás reményében várta a találkozót. Még csekély hátrány Hiába volt azonban egyértelmű favoritja a meccsnek a hazai csapat, a mieink bátran kezdték a találkozót, s bár az első gólt a vendéglátók szerezték, Nagy Kornél és Kurbely László találataival fordított együttesünk, mely akkor sem esett kétségbe, mikor a veszprémiek egalizáltak, s a 7. percben, Széles gólja után még mindig újvárosi előnyt mutatott az eredményjelző (2-3). Az MKB azonban támadásban és védekezésben is beleerősített, előbb Iváncsik, majd Eklemovics mattolta Miklert, de hiába volt erre is válasza a piros-fehéreknek, a játékrész derekához érve egyre nagyobb fórba került a hazai csapat, így 9-5-ös állásnál időt kért Imre Vilmos, hogy rendezze a sorokat. Ez olyannyira sikerült is edzőnknek, hogy tanítványai Mikler védéseinek, valamint az egyre inkább összeálló védelemnek és támadójátéknak köszönhetően megkezdték a felzárkózást, s a 20. percben ismét csak egy gól volt a különbség a két csapat között (11-10). Erre is volt azonban válasza a házigazdának, melyben Fazekas is elkezdett egyre többet találkozni a játékszerrel, ráadásul a hazaiak támadásai is egyre pontosabbá váltak, így a Veszprém ismét elkezdte növelni vezetését. Mocsai Lajos csapata már hat fával is vezetett a véghajrá előtt, ám Kopco és Szepesi góljai után sikerült két gólt lefaragni a hátrányból, ám így is Iváncsikék vonulhattak 17-13-as előnnyel a félidei pihenőre. Eddig bírtuk A második felvonásra sajnos nagyot változott a játék képe, hiszen a bajnoki címvédő pillanatok alatt öt gólt szerzett úgy, hogy eközben a mieink egyszer sem tudták bevenni Fazekas kapuját, így alig telt el öt perc az újabb etapból, amikor már kilenc góllal állt jobban a házigazda (22-13). Imre Vilmos ekkor már egyre több lehetőséget adott a bizonyításra tehetséges ifjúsági korú játékosainak, akik közül Szepesi mellett Kuzmicsov is feliratkozott a góllistára (24-15). A hazaiak lényegesen jobban tudták forgatni együttesünket, melybe még a cserepadról is klasszisokat tudtak bevetni, ám a mieinket sem érhette semmilyen kritika, mert amit lehetett, azt kihozták magukból, ám ezen a napon ez csak arra volt elég, hogy körülbelül minden harmadik hazai találatra tudjanak csak válaszolni. Ennek eredményeként a vendéglátók fokozatosan növelni tudták vezetésüket, s végül 34-19 arányú győzelmet aratva szerezték meg a biztos győzelmet, s kerültek így előnybe a két győzelemig tartó párharcban. Folytatás április 27-én, ezúttal már Dunaújvárosban, ahol az is nagy eredményt jelentene, ha sikerülne megszorongatni vetélytársunkat.
Sz. T.
|