| 2010. április 06. | |
| Bár még több mint három hét van együttesünk Veszprém elleni hazai mérkőzéséig, a bajnoki elődöntő második találkozójának belépőjegyeit már elővételben is megvehetik a piros-fehérekért szurkoló drukkerek. | |
|
Április 27-én az MKB Veszprém KC ellen lép pályára együttesünk a bajnoki elődöntő második mérkőzésén. Ugyan a találkozóra még három hetet várnia kell szurkolóinknak, csapatunk drukkerei már megválthatják belépőjegyeiket a bajnoki címvédő elleni rangadóra. A mérkőzésre remélhetőleg szép számban látogatnak majd ki az érdeklődők, akik számára most adott a lehetőség, hogy elővételben megváltsák jegyeiket a két gárda április 27-i összecsapására. A tiketteket a szokásos áron, csapatunk Eszperantó úti irodájában lehet megvenni személyesen, de lehetőség van telefonos jegyfoglalásra is, méghozzá a +36 20 590-4814-es telefonszámon.
szerk |










