hírek
eredmények
sajtószoba

Képeslapküldés


 Szponzorok



Dunaferr

Hamburger Hungaria







EN-INVEST










Duna Viv Kft.



JAKO




 Médiatámogató




















2009. december 22.
Vereséggel búcsúztunk
Tizennégy gólos, 45-31 arányú vereséget szenvedett a tartalékos felállásban csapatunk a Tatran Presov otthonában. Imre Vilmos együttese sokáig jól tartotta magát, ám a mérkőzés második felére elfogyott az ereje.

Tatran Presov - Dunaferr SE
45-31 (22-15)

Idei utolsó mérkőzését játszotta ma Eperjesen együttesünk, mely a Barátság Kupa küzdelmeiben a szlovák bajnok Tatran Presov otthonába látogatott.

Elrontott hajrá

A találkozónak a házigazdák voltak az esélyesei, s nem csak azért, mert hazai pályán játszottak, s mert az idei szezonban háromból kétszer legyőzték együttesünket, hanem azért is, mert Imre Vilmos együtteséből négy kulcsjátékos, Nagy Kornél, Kemény József, Rosta Miklós, valamint Mikler Roland is hiányzott, ráadásul a hosszú ideje sérüléssel bajlódó, s a közelmúltban ismét megműtött Zubai Gábor is kihagyta az összecsapást.
Ennek ellenére az első félidő nagy részében remekül tartotta magát csapatunk a legerősebb összeállításban játszó házigazdákkal szemben, s bár az említett játékosok hiány azért érződött a védekezésen, az ellenfél kapuja előtt még ebben a felforgatott felállásban is sikerült több szép akciót góllal befejeznie a piros-fehéreknek. Három perccel a félidő vége előtt még csak két fával, 17-15 arányban álltak jobban az eperjesiek, ám a játékrész hajrájában visszaesett a mieink teljesítménye, s a gyors indításokat tökéletesen alkalmazó szlovák együttes sorozatban lőtt öt találattal, gyakorlatilag a mérkőzést is eldöntötte, hiszen szünetre már hét góllal álltak jobban a vendéglátók (22-15).

Edzőmeccs-jelleg

A második félidőre sajnos már nem maradt túl sok izgalom, mert a házigazdák továbbra is sokkal gólerősebben játszottak a mieinknél, akik sajnos az újabb felvonásban már nem tudták megnehezíteni ellenfelük dolgát. Bár felvillanásai azért voltak Imre Vilmos tanítványainak, a mérkőzést végig kézben tartotta már a Presov, mely könyörtelenül kihasználta a mieink támadási és védekezési hibáit. A vendéglátók felállt fal ellen, valamint gyors indításokból is rendre eredményesnek bizonyultak a jobbára már csak a fiataljait szerepeltető Dunaferrnél, s végül tizennégy találattal, 45-31 arányban legyőzték együttesünket.
Az idei év utolsó mérkőzése tehát nem pont úgy alakult, ahogyan azt reméltük, jól is jön most a pihenő csapatunk számára, mely legközelebb csak 2010. február 3-án lép újra pályára tétmérkőzésen, méghozzá hazai pályán a Balatonfüred ellenében.

Sz. T.





-


<< 2010. szeptember >>
H K SZ CS P SZ V
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30

 Aktuális tabella
1. Pick Szeged 6 12
2. Veszprém 5 10
3. Dunaferr SE 6 9
4. Tatran Presov 6 9